A papírlapról a világ összes játékboltjának polcaira... Azt hiszem, nem vagyok egyedül, amikor kijelentem, nekem is voltak Barbie babáim. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen messzire nyúlik vissza a története. A mára már ikonná vált Barbie babát 1959. március 9-én mutatták be először, és azóta ez a dátum Barbie születésnapja. A babának már volt egy elődje, a német Bild Zeitung c. pletyka- és hírújságban 1952-ben megjelent egy képregény Reinhard Beuthien keze nyomán, amely a Bild Lilli címet kapta, és egy szőke, magas, nagyon csinos hölgyről szólt. Lili egy éles eszű, szókimondó titkárnő, aki mégis a vonzerőjét használja a férfiak elcsábítására.
Karaktere kissé szexistára sikerült, mégis megnyerte a közönséget. A sikeren felbuzdulva 1953-ban aztán Reinhard úgy döntött, hogy készített belőle babát is. Leszerződött a Hassel céggel, akik 1955-ben dobták a piacra a 30 cm-es és a 19 cm-es Lilli babát. Lilli először trafikokba és bárokba került, majd a Bild újság mellé. Nem gyermekeknek készült, mégis a kislányok nagyon szerettek vele játszani.
Hatalmas diadalmenete volt, s lassan nem volt olyan német háztartás, ahol ne lett volna egy Lilli baba.
Ruth férje történetesen a Mattel játékvállalat egyik alapítója volt, és a hölgy elmondta neki, hogy megálmodott egy öltöztetőbabát, de az üzletembernek nem keltette fel az érdeklődését. Ám Ruth és két gyermeke, Barbara és Keneth európai útjuk során rátalált egy német játékbabára Bild Lillire, ami pontosan úgy nézett ki, mint amilyet ő maga is elképzelt.
1959-re megalkotta a klasszikus Barbie babát, amely akkor még nem tért el túlságosan Bild Lilli karakterétől. Két év harc árán adta el a Hassel a jogokat a Mattelnek, s 1964-ben abbahagyták a gyártását. Innentől kezdve Barbie rengeteg féle szerepben jelent meg, és eddig több, mint 200 inspiráló karriert képviselt, beleértve többek között az asztronautát, a robotikai mérnököt, az újságírót és a vállalkozót.
Barbie = Ideális Nő ?
Nagy rajongó tábora alakult ki, Barbie mégsem aratott osztatlan sikert.
Barbie leggyakoribb kritikája, hogy irreális elképzelést fogalmaz meg az női test ábrázolásáról, ami annak a kockázatához vezet, hogy azok a nők, akik hasonulni próbálnak hozzá, anorexiássá válhatnak. Bírálói arra mutattak rá, mennyire torzak a baba testarányai, amellyel negatív üzenetet közvetít és elérhetetlen álmot vetít a kislányok elé.
Az amerikai Rehabs.com szakemberei például tudományos vizsgálatoknak vetették alá a népszerű babát és megállapították, egy nő ezekkel a testarányokkal egyáltalán nem tudja járni.
Ha Barbie élő ember lenne, akkor a törékeny csontjai és aránytalan testrészei miatt nem lenne képes járni sem, sőt vékony felsőtestében nem lenne elegendő hely a belső szervek számára. Fejének körmérete 5 centivel nagyobb, de a nyaka kétszer hosszabb és 15 centivel (!) vékonyabb lenne, mint egy átlagos nőé, így a nyaka aligha lenne képes megtartani a fejét.
40,6 centis dereka miatt nem férne el az összes belső szerve, a csuklója körmérete 9 centi, míg bokája 15 centi lenne, vagyis sem emelni, sem állni nem tudna rendesen.
Az amerikai kutató, grafikus és képzőművész Nickolay Lamm elképesztő ötlettel állt elő: egy átlagos testalkatú, 19 éves nő fotói alapján modellezte, hogyan festene Barbie, ha átlagos nő lenne.
A Mattelnél a ’90-es években változtattak a marketingstratégián: megtervezték és piacra dobták a természetesebb idomú változatot, a korábbi darázsderéknál nagyobb derékbőséggel, élethűbb lábfejjel. Különféle, nem amerikai nemzetiségű változatok is megjelentek, azt sugallva ezzel, hogy bárkiből, kinézetétől, faji hovatartozásától függetlenül lehet Barbie, és megvalósíthatja mindazt, amit ez a baba képvisel. A kollekció célja az volt, hogy kibővítse a szépség fogalmát.
A divatdiktátor Nemcsak legendává, de stílusikonná is vált és máig diktálja a divatot. Például az ’50-es években jellemzően Elvis és a rock’n’roll, valamint a párizsi „haute-couture”, a ’60-as években annak női idoljai – mint Jackie Kennedy, Twiggy és Grace Kelly – befolyásolták a Barbie-divatot.
A ’80-as években aerobic- és teniszlázban égett, és a „Dallas” és a „Dinasztia” című filmsorozatok szereplőinek stílusát követte. A ’90-es évek Barbie-ja a színes, vidám stílus, valamint a vicces sportok megtestesítője volt.
Ma már a nagy divatházak kreációi is öltöztetik Barbie-t, így időről időre előbukkan valami alkalom, amikor a baba új designer ruhákat kap.
Bár nem a normál testarányokkal rendelkezik, mégis, Barbie a mai napig az egyik legnagyobb sikert arató játékbaba. És pontosan ennyi. Egy baba, amivel játszanak, amit öltöztetnek, és amely köré kitalált történeteket szőnek. Én magam sosem gondoltam azt, hogy a testalkatomnak olyannak kell lenni, mint Barbie-nak. Sokszor képzeltem, hogy én vagyok Barbie, aki mindenfelé kalandokat él át. Valójában Barbie volt Én, aki az én megfogalmazott céljaimat valósította meg, az én elképzelt kalandjaimat élte át. A vele való játék határtalan fantáziát és kreativitást adott.
Források:
Kommentare