Végre eljött a nagy tavaszi séták, kirándulások ideje. Bármerre nézünk, szinte biztos, hogy megakad a szemünk egy-egy virágba borult gyümölcsfán. A színek óvatosan tűnnek fel, lassan ébred a természet, mintha időt akarna nekünk is adni, hogy felkészülhessünk a ránk váró színkavalkádra. A hideget idéző fehér még tartja magát, de óhatatlanul belekeverednek színek... A tél lassan álomra szenderül. Talán ez a gondolat fejeződik ki leginkább azon a sorozaton, amit legutóbb készítettünk Anával.
Egy éve terveztük ezt a projektet és "már is", megvalósult. Így megy ez, ha egy gondolat nem érett meg tökéletesen a fejekben. A gondolat kifejlődésének is időre van szüksége. Egy ötlet még nem ad azonnali felhatalmazást a megoldásra, illetve nem árt átgondolni. Egy év pedig elég nagy idő ahhoz, hogy minden lenyugodjon és a helyére kerüljön.
Fiatal kori grafikáimban nem használtam színeket, kizárólag fekete ceruzával rajzoltam. Aki rajzol, tudja, milyen élvezetes dolog tónusokkal érzékeltetni felületeket, árnyékokat, mélységeket, fényeket. A kéz teljesen ellazul és egy belső hang vezérli a kezet, sugallja, hogy most mennyire érzékien bánjon a ceruzával.
A fehér szín fotózása számomra nagy kihívást jelent, ezért is fontolom meg alaposan, mit, hogyan oldjak meg. Minden részletnek óriási jelentősége van, a megvilágításnak működnie kell. Kicsit olyan, mintha ceruzával rajzolnék.
Az eredeti terv az volt, hogy szinte monochromban készüljön a sorozat.
A cél érdekében testfestést is csináltunk, hogy a testszínt is elfedjük, de nem teljesen, nagyon halványan átsejlett a bőrszín. Az arc sminkjét is ehhez a koncepcióhoz illesztettük. A gyönyörű ékszerek sem maradhattak el, természetesen színharmóniában.
A koncepció beteljesedése az utómunkával következik be. Ez egy sokak által vitatott fázis, abban az értelemben, hogy mennyire ragaszkodunk a nyers valósághoz, a hű, szinte dokumentarista előadásmódhoz. Rengeteg összetevője és lépése van. A magam részéről itt kizárom a külvilágot, csak a kép marad és én. Azt a nevet adtam (nem saját kitaláció) a módszeremnek, hogy stilizált portré fotózás. Nem érdekel a bőrszín "hivatalos" RGB vagy CMYK sémába megadott értéktartománya. Nem érdekel, hogy mik a konvenciók. Csak a kép van és az érzéseim. És ha a világítás jó volt, már "csak" ez marad hátra.
Aztán pár óra elteltével megszületik a végső kép. Nagy fellélegzés, megkönnyebbülés, ha tetszik magamnak. Amíg ez az érzés nem következik be, nem állok fel az asztaltól. Ha pedig másoknak is tetszik, akkor végképp megérte.
Köszönöm a stábnak a lelkes közreműködést.
Modell: Ana Zemetti
Smink: Bartha Györgyi
Ékszerek: Deliné Pőcze Erzsébet
Testfestés: Pál Gergely