Mészáros Nóra fotográfussal beszélgetünk.
Mit jelent számodra a fotózás? Hogyan jött az ihlet erre a projektre Nóri?
A fotózás a szerelem és az ihletettség összetett állapota az életemben. Van az úgy, hogy elkap egy kép a fejemben, amit mindenképp le akarok képezni a valóságban. Pontosan ez történt velem ennek a projektnek a megvalósítása előtt is. 2020 októberében szállt meg az ihlet, és habár nehezített pályán – itt most a járványhelyzetre gondolok – idén februárban sikerült megvalósítani ezt a vágyamat is.
Az októberig már 6 hónapra növekvő elszigeteltség és bizonyos mértékű bezártság miatt egyszerűen vágytam arra, hogy képileg visszaadjak valamit abból a pompából és színes forgatagból, ami korábban természetes volt számunkra. A járvány előtt még a hétköznapok is sokkal színesebbek voltak, mint manapság az ünnepnapok, így szerettem volna visszacsempészni képeimbe az élet ezen csillogását.
Szerencsémre ebben szuper partnerekre találtam a projektben közreműködő csapat minden egyes tagjában.
A Millennium Háza tárt karokkal fogadott minket, azonnali nyitottságot és segítőkészséget mutatva a fotózással kapcsolatban. Páratlan belsőépítészeti megoldásai paradicsomi lehetőségeket kínálnak minden vizuális művészeti ág rajongójának, így nekem fotósként is.
Mi alapján választod ki a stábtagokat egy projekthez?
Adriána, te már korábban is sminkeltél nekem egy projektben, azonban akkor személyesen nem volt alkalmunk találkozni, a munkád viszont már akkor lenyűgözött és tudtam, hogy szeretném még veled átélni a közös munka örömét. Így lett, ismét csodát alkotottál.
Székely Andrissal már hosszú évek óta ismerjük egymást és magas szintű bizalmi kapcsolat a miénk, így nem is volt kérdés, hogy őt kérem fel Brigi frizurájának megalkotására. Munkájában még soha nem csalódtam, és a saját hajam is kizárólag őrá bízom; tudom, hogy maximális szakértelemmel párosul a kreativitása.
Nagy Brigi csodásan helyezkedett bele a ’20-as évek harmóniájába, tökéletesen idézve vissza ezt a Nagy Gatsby-féle világot.
A Grazia store ruhái és a Tia Design ékszerek pedig úgy gondolom, megkoronázták a fotózás kép világát.
Hihetetlenül boldog és büszke vagyok a projektünkre, valamint bízom abban, hogy az eredeti céljainkat elértük, és habár még talán távolinak tűnik a fény az alagút végén, ez a csillogás újra ott vár ránk valahol.
Brigi gyönyörű nő, szép bőrrel rendelkezik amire öröm sminkelni. Minden fotózás alkalmával előre megbeszéljük, hogy mi az elképzelés. Többnyire szabad kezet kapok a smink elkészítésében, de szeretem egyeztetni az elképzeléseimet a stáb többi tagjával is. Nóri egy alkalmi sminket képzelt el, picit füstöset nem túl erőset. Brigi színeihez hangolva készítettem egy lágy barnás szemet, arany fénnyel. Mivel több outfit is volt, így arra is kell figyelni, hogy minden szetthez passzoljon és tökéletes legyen az összkép. Elegáns, nőies volt az egész megjelenés, amit szerintem a fotók hűen vissza is adnak.
Nehéz lenne egyetlen kedvenc fotót kiválasztanom a sorozatból, de ha mégis kellene az arany lépcsős helyszínt a zöld ruhával imádtam leginkább, ezekből kerülne ki a kedvenc. Nórival remek együtt dolgozni, azóta már volt szerencsénk egy másik projekt kapcsán is. Mindig lendületes és élettel teli, látszik rajta is, hogy imádja a munkáját.
留言