top of page

A mozdulat és ami mögötte van


A mozdulatok mindig is lenyűgöztek. A tánc a mozdulatok legkifejezőbbike, nem véletlenül lett belőle színház, legyen az akár balett, klasszikus, néptánc, kortárs vagy bármiféle mozgásforma, amit annak neveznek.

Már aktív táncos koromban is igyekeztem a mozdulatokat a leghűebben megragadni, majd ez a ragaszkodás a pillanathoz a fotós technikámon is meglátszódott. Vakuval fotóztam leginkább, hogy meg tudjam "fagyasztani" azokat a pillanatokat, amiket voltaképp csak töredék másodpercig tudunk látni, egészében fel sem tudjuk fogni. Remek képek születtek ezekből a próbálkozásokból, de mindig hiányzott nekem valami : mi volt előtte, hogyan jutott el addig a csodás pillanatig a táncos? Ahogy fejlődött a fényekhez való kapcsolatom és a fotótechnikám rájöttem, hogy nem csak egyféle fény létezik és meg lehet mutatni a tánc ritmusát, folyamatát. Innen már csak egy lépés volt, hogy a két technikát ötvözzem és mind a tánc csúcspontját, mind az ahhoz tartozó folyamatot tudjam egy képen, egy expozícióval rögzíteni. Számomra csodásak ezek az ívek, elmosott mozdulatok, amiket talán meg lehetne rajzolni utólag is, de nem lenne ennyire szép és természetes.A képekhez Erdélyi Kata és Házi Tamás táncosként, Kiss Böbe sminkesként és nem utolsó sorban Antal Orsolya stylistként voltak a segítségemre. Remek csapatot alkottunk, mindenki beletette minden energiáját és kreativitását. Szeretném pár szóban ismertetni őket, mert az exponáló gombot én nyomtam le, de nélkülük nem ment volna :



Házi Tamás, táncos, óvodás kora óta foglalkozik tánccal, a tánc különböző műfajaival, kezdve a Jazz balettől a Hip-hoppon át a Klasszikus Balettig.Százhalombattán él és dolgozik, táncolt a Magyar Fesztivál Balett társulatában, Vámpírok Bálja és a Sakk című musicalekben.2012-ben egyik nagy álma vált valóra: Megalapította a Batta Balett Stúdiótó.Az elmúlt években mutatták be első önálló produkciójukat Proseccós Éjszakák címmel, melynek szereplői a stúdió táncosai.



"Hatalmas élménnyel lettünk gazdagabbak. Az elkészült fotók nagyon különlegesek lettek."

Erdélyi Kata, kortárstáncos. Szintén óvodásként kezdett el táncolni,tanulmányait később Budapesten folytatta, szabadúszó táncművészként különböző művészi projektekben vett részt, mint előadó és koreográfus.2018 óta az A12 Társulat próbavezetője és táncművésze, továbbá az A12 Táncstúdió egyik rezidens tanára:


"Tomival már többször is dolgoztam együtt és a fotómodellkedés is érdekel, így nagy örömmel mondtam igent, amikor felkért, hogy legyek a partnere ezen a fotózáson. Gergellyel jó volt a közös munka, kreatívan tudtunk együtt alkotni. Böbe csodás sminket és hajat varázsolt nekem, Orsi segített nekünk szebbnél szebb ruha szettek összeállításában, valamint Zsuzsi barátnőm jóvoltából a Sugarbird-től is kaptunk néhány exkluzív ruhát. A fotózás jó hangulatban telt, bármikor szívesen dolgoznék újra ezzel a csapattal. Gergely fotózási technikájával sok különleges ötletet tudtunk megvalósítani.


Kiss Böbe, sminkes. 2017-ben munka mellett kezdett sminkekkel foglalkozni : Elvégezte a kozmetikus iskolát, és mellette több sminktanfolyamon képezte tovább magát.2018-tól már csak sminkesként dolgozik, csodálatos arcokat láthatunk, fotózhatunk, ha vele dolgozunk.

"Az ilyen jellegű munkák nagyon érdekelnek, mert külön kihívást jelent, hogy olyan modellel kell dolgoznom, aki folyamatos mozgásban van, táncol, ugrál, így a sminknek ehhez kell alkalmazkodnia, nem moccanhat meg, folyhat le egy izzasztó koreográfia miatt sem."


Antal Orsolya a Werk akadémián tanul stylist szakon. Az izgalmasnak tartott témához rögtön az Elysian márka jutott az eszébe,mert Bódis Boglárka alkotásaira jellemző a nőiesség, elegancia, könnyedség, légiesség, ami tökéletesen bele illett a táncos koncepcióba. Másik kedvenc darabja egy türkizkék fényes anyagú Orovica szoknya volt. "Szuper hangulatban telt végig a fotózás, szívesen dolgoznék későbbiekben is a csapattal."



Comentarios


bottom of page