Több mint 20 éve dolgozom az építőiparban építőmérnökként, kezdetben statikus tervezőként a későbbiekben pedig projekt vezetőként.
Mindig is hiányzott a kreativitás a munkámból, és 2015-ben egy régi álmom valósult meg, amikor is vettem egy tükörreflexes kamerát és elkezdtem fotózni. Fogalmam nem volt arról, hogy hogyan kell beállítani a kamerát, csak fotóztam. Rájöttem arra, hogy a mindennapi stresszt a munkával és a gyerekneveléssel kapcsolatban ki tudom kapcsolni, ha fotózom. Ilyenkor megszűnik minden, tér és idő, csak a fotózásra koncentrálok és ez boldoggá tesz. Kezdetben tájakat, virágokat, méhecskéket fotóztam. Minden fotós magazint elolvastam, hogy tanuljak és fejlődjek. És fél évig érlelődött bennem a gondolat, hogy professzionális fotográfus képzésre beiratkozzam. 2015 őszén jelentkeztem a képzésre, de visszamondtam kételkedve abban, hogy jó döntés-e. 2016 tavaszán felhívtak az iskolából, hogy lenne egy szabad hely a képzésre, így 40 éves fejjel meghoztam életem egyik legmeghatározóbb döntését és beiratkoztam a fotográfus képzésre Stuttgartban, Németországban. Esténként házi feladatokat és projektmunkákat gyártottam, hétvégente fotóztam, sokszor a kislányom volt a modell a házi feladataimhoz. A méhecskék fotózásáról átnyargaltam emberek fotózására, ami annyira megtetszett, hogy azóta is a portré- és divatfotózás a fő profilom.
Szeretek színkontrasztokkal dolgozni, főleg a zöld-piros vagy kék-sárga kombinációkat preferálom. A divatfotózásba mint ágazatba véletlenül csöppentem bele, elvarázsolt a színek, textúrák, formák világa. Sose érdekelt a divat, de a fotózások során a ruhák a kiegészítőkkel, a hátterekkel, pózokkal életre keltek és ez a világ teljesen elvarázsolt.
A piros cipős lány / Red shoes c. kép 2019 februárjában készült Németországban. Akkoriban rengeteg divatfotózásom volt egy orosz stylist ismerősömmel és tonnaszámra gyártottuk a magazinos képeket. Ez a kép is bejutott az amerikai Promo Magazinba. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy egy 20 nm-es nappali állt rendelkezésünkre tele bútorokkal, egy vintage zöld tapétázott fal. A bútorokat kihordtuk az udvarra, a stylist szerzett egy csíkos mintázatú barokk fotelt és egy tekercs tapétát letekertünk a földre. Egy lámpás világítást tudtam csak megoldani a hordozható rendszervakummal és egy 60x60-as softbox-al. Az 50 mm-es fix objektívem kicsit szűknek bizonyult, de mivel más felszerelésem nem nagyon volt, ezzel kellett dolgozni. Ez a kép azóta is a kedvenc képeim egyike. Több nemzetközi Fiap és PSA pályázaton vett részt és „Chairman’s Choice” díjat elhoztam vele a PSA Altius circuit 2021-es pályázaton. Ugyanebből a sorozatból származik a Piros kesztyű / Red gloves c. fotóm, mellyel „Honorable Mention” díjat szereztem a DPW Circuit 2021 montenegrói zsűrizésen. Itt is a zöld és piros színek vannak kontrasztba állítva, egy lámpás világítással festményszerűen ábrázolva.
Ugyanezt a stílust képviseli a Frida álmodik / Frida is dreaming c. képem, mely 2020 őszén készült az Aurora Folk-glamour felkérése keretében. Frida stílusú fotózást szerettünk volna fine art stílusban létrehozni tradicionális magyar ruhákkal, hímzésekkel, kiegészítőkkel, horgolt modern ruhákkal kombinálva. Fantasztikus volt a csapat, és életre kelt Frida magyar népviseletben színes ruhakavalkáddal, egy csodás stúdióban, ami nagyon passzolt a koncepcióba. Sajnos itt is meg kellett küzdeni a világítással, mert csak egy lámpás világításra volt lehetőség, ráadásul egy beauty dish-t kaptam, ami a színeket kiemelte, de nehézséget is okozott a teljes alakos képek készítésénél. Ugyanitt készült a Szőlő / Grapes c. fotóm is, mely nemzetközi pályázatokon
többször szerepelt és bejutott.
Utoljára, de nem utolsósorban meg szeretném említeni az afrikai lányos sorozatomat. 2017-ben fotóztam őket kezdő fotós koromban. A lányok egy nagy bőrönddel érkeztek a fotózásra és előkerültek kincsek a kofferból. Színes ruhák, turbánok, ékszerek, kendők által életre kelt Afrika. A lányok már több éve Németországban élnek és dolgoznak, de eredetileg mindketten
Ghánából származnak. Szerettem volna egy olyan fotósorozatot készíteni, ahol az afrikai életérzés, a színek, a modellek elkalauzolnak minket egy másik világba. Az afrikai lányok / African girls c. fotóm Salon Bronze Medal-t nyert a Fiap NSAPK Circuit 2021 szerbiai fotópályázaton, továbbá „Honorable Mention” díjat kapott a montenegrói DPW Circuit 2021 Fiap fotópályázaton. Szintén ebből a sorozatból származik az Afrikai lány /African girl c. képem, mely elhozta a PSA Altius circuit 2021 pályázaton az ezüst érmet a Tulip Salon zsűrizésen, továbbá Honorable Mention díjat kapott a Victory circuit 2021 Fiap pályázaton is.
Kezdetben azért fotóztam, hogy egy olyan vizuális világba kalauzoljam a nézőt, ami elvarázsol. Mostanában már olyan témákat keresek, melyekkel több mondanivalót is ki szeretnék fejezni. Például felhívni a figyelmet a diverzitásra, más kultúrákra, bőr – és faji megkülönböztetés nélkül. Továbbá másik kedvenc témám a környezetvédelem, mely keretein belül a közelmúltban 2 fotókiállításom is nyílt Mű-világ címmel, ahol a divat és a környezettudatosság kapcsolatát, ellentétét feszegetem a képeimmel.
Mindig vannak új ötletek ill. koncepciók a fejemben, sajnos időhiányban nem mindig tudom mindet megvalósítani. Jelenleg készülök a következő fotókiállításomra, ahol a különböző kultúrák lesznek a lényegi alkotóelemek.
Comments