Életem számokban
10 éves koromban döntöttem el, hogy szeretnék divattervező lenni, 12 évesen kezdtem el varrni és 15 éves koromban szerveztem meg életem első divatbemutatóját. Túl korainak tűnik? Visszagondolva, talán igen, de számomra teljesen természetes volt, hogy minden nyáron a kertben rajzoltam, a hétvégéken a varrógépnél ültem, majd a gimnáziumi tehetségkutató esten divatbemutatókat tartottam és a ruháimat tőlem 4 évvel idősebb modellek mutatták be. Megtanultam, hogy amit lerajzolok, azt meg is tudjam varrni, vagy később, ha már nincs kapacitásom, minimum ismerjem a varrástechnológiát külön-külön a daraboknál. Megtanultam, hogy amit csinálok, nem feltétlenül tetszik majd mindenkinek, és a kritikát viselnem kell, mégpedig jól. Megtanultam azt is, hogy be tudjam mutatni a munkáimat nemcsak a kifutón, hanem szóban is. Elfogadtam, hogy az utat egyedül kell majd sok éve keresztül bejárnom, mire megtalálom a saját tervezési hangomat. 25 éves koromra létrejött a ruhamárkám. Ebben a cikkben röviden bemutatom, milyen folyamatokon keresztül válik a papírra vetett terv kész ruhává.
Koncepció vagy szabad tervezés Mikor, mi esik jól. Ha új kollekcióval készülök, természetesen egy téma alapján dolgozok, ilyenkor egy hangulattáblán meghatározom az inspirációs forrást, társítok hozzá színeket, képeket, anyagokat, stílusokat.
Lerajzolom? Sokat gyakoroltam, hogy szép divatrajzot tudjak készíteni, azonban mindig egy problémába ütköztem. Az agyam gyorsabban dolgozik, mint vártam, és mire papírra szépen egy tervet, addigra már másik ötvenet lerajzoltam a gondolataimban. Amikor elkap az ihlet, nincs megállás, és órákig tervezek, gyors egymásutánban jönnek a ceruzarajzok, sziluettek, formák, szerkezetek. Utána jön egy szelektálás, amikor megnézem, hogy mi az, ami biztosan működhet a valóságban is, mi az, amit érdemes megnézni egy próbával, és mit kell inkább a papíron hagynom.
Hogyan lesz a szabásminta? Meg kell szerkesztenem. A nehezebb darabokat általában egy-két hét, mire kikísérletezem. Számomra ez a legizgalmasabb szakasz, itt dől el, hogy meg lehet-e majd valósítani az adott ruhát. A papírra megrajzolt szabásmintát egy, a végleges anyaghoz hasonló darabból kivitelezem, és ha nem működik, akkor újrakezdem az egészet. Van, hogy 3-5 variáció is születik, mire sikerül az elképzelésemet megvalósítani.
Szabás Őszintén megvallom, számomra ez a szakasz a legfélelmetesebb! Míg a papíron lehet alakítani, itt, ha kiszabtad, akkor kiszabtad, vagy jó, vagy nem jó. Elárulok egy műhelytitkot: bár van szabóasztalom, mégis a földön szeretek dolgozni a legjobban. Azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Miért? Mert ott van a legnagyobb tér, nemcsak fizikálisan. Ráadásul én zero waste módon, vagyis nulla hulladákkal szabok, nagyobb helyre is van szükségem ehhez. Kivitelezés
Régen én varrtam minden darabiot, de géppark és kapacitás hiányában tavaly óta van segítőm. Sokkal nyugodtabb is vagyok, mert így kétség sem férhet hozzá, hogy a megrendelő tökéletes terméket fog kézhez kapni.
Próba
A kész darabot próbának vetjük alá, ez a mintadarab. Felvesszük, viseljük, leülünk benne, megállapítjuk kényelmes-e, jól sikerült -e, kel-e valamin változtatni. Amennyiben rendben van, ez a mintadarab a fotózás után bekerül a showroomba és ott fel lehet próbálni, megrendelni és mi elkészítjük az ügyfél méretében.
Ezek a folyamatok hosszú heteket és hónapokat vesznek igénybe. Sokat éjszakázom, mert tudom, hogy megéri a befektetett energia, idő és értékálló ruhadarabok születnek meg. Fantasztikus érzés, hogy alkothatok, és amit megálmodok, azt meg is valósíthatom.
Ha most újra megkérdeznék tőlem, mi szeretnék lenni, ma már csak azt válaszolnám, hogy ruhatervező, aki szeretne segíteni a Nőknek alakjukhoz legjobban öltözködni. Gyermekkoromban a másik két lehetséges opció a szuperkém és a természetviedós lett volna.
Fotók: Marcus Schirrmacher