top of page

Tiara Kreatív


Első kreatív smink projektem, ami az idő múltával a szívemhez nőtt. Az anyag 2020 augusztusában készült. Látom az akkori tapasztalatlanságomból adódó hibákat, tökéletlenségeket, mégis szívesen nézem végig a képanyagot. Tiara a terem neve ami megihlette ezt a projektet, egy budapesti stúdió extravagáns tere. Gyönyörű, kék textúrás, arany mintás fala egyből magára vonzotta a látogató tekintetét. Aranyozott berendezési tárgyak, hatalmas gyönyörű csillár, kicsit olyan érzése volt az embernek, mintha egy kis szürreális barokk világba csöppent volna. Eme cikket írva realizáltam, hogy a terem már nem létezik többé, legalábbis nem abban a formában. Átalakításon ment keresztül, új külsőt kapott, hogy jobban illeszkedjen a stúdió arculatához. Így ez a kis iromány, és az anyagom egyben egy emlék a gyönyörű Tiarának tisztelegve, mely megihlette első kreatív sminkes anyagomat.


Nem emlékszem már pontosan miként, mikor történt, elkezdett motoszkálni a fejemben a gondolat a termet látván, hogy ide kell egy koncepció. Jött az ihlet, és addig nem hagyott nyugodni, amíg össze nem állt valami a fejemben, ami megnyugtatta alkotói énemet. Egy kreatív smink illett a legjobban a tervbe, kékkel, arannyal, és sok - sok textúrával. Ilyen projekthez még sosem volt szerencsém, de már régebb óta szerettem volna próbálkozni valami hasonlóval. Mindig is szerettem belekóstolni az új, kihívást jelentő dolgokba, úgy gondolom, hogy ezekből tanulunk igazán, ezek adnak hozzánk a legtöbbet.


Tudtam hogy a megvalósításhoz egy profira lesz szükségem, ezért is fordultam Rideg Livhez. Liv munkásságát akkoriban is már követtem, csodáltam gyönyörű kreatív sminkjeit, így nagyon örültem, amikor elfogadta a felkérésem. Miután elmeséltem neki mi az ötletem, egyből értette hogy mit szeretnék, rengeteg hasznos tanácsot kaptam tőle a megvalósítást illetően.


Akkoriban még nem bővelkedtem modell ismerősökben, így a pozíciót online hirdettem meg a projekthez. Sok jelentkező írt rám, a választás azonban nem volt nehéz. Miután Koltai Ági jelentkezett a kiírásra, szinte rögtön el is dőlt, hogy ő lesz a szerencsés jelölt. Karakteresen gyönyörű arcával, eleganciát sugárzó megjelenésével tökéletesen illett a koncepcióhoz, a művészi témához egy igazán művészi hölgyet sikerült találnunk.

Elkészült a remekmű, modellünkből egy igazi műalkotás vált. Amikor Ági belibbent a térbe, olyan volt, mintha a terem egy része kelt volna életre, és lépett volna ki a falból gyönyörű színeivel és textúráival. Egy igazi megelevenedett festmény állt velem szemben. Nagyon szerencsés vagyok hogy ilyen remek csapatom volt, és ezúton is köszönöm Livnek és Áginak hogy megvalósíthattam velük életem első kreatív projektjét. Egyrészt mert úgy érzem, egy igazán különleges anyagot alkottunk, másrészt pedig mert ezzel egy projektsorozat vette kezdetét, ami azóta is tart. A kreatív sminkek világa ezzel az anyaggal a kedvenc témámmá vált, remélem a jövőben még láthattok tőlem hasonló munkákat.

Comments


bottom of page