top of page

VÉNUSZ SZÜLETÉSE


Nem is tudom pontosan mikor, talán 10-12 éves lehettem, mikor előszőr láttam (persze nem élőben) Botticelli Vénusz Születése című képét. Nem egyszer rajzoltam tanulmányokat róla, és amikor rajzórákon mindenki a Mona Lisa-t emlegette kedvenc festményeként, én a Vénusz Születését neveztem meg. Persze az idők változtak, de felnőtt koromra is megmaradt az egyik kedvenc képemnek. Mindig jó volt ránézni a színekre, a ma már egyszerűnek tűnő árnyékolásra, a kissé aránytalan formákra, az aprólékosan kidolgozott részletekre.

Amikor a 3D grafikát (ami a munkám) hobbiként felváltotta a fotózás, eleinte csak a fotózás rész érdekelt, nem gondoltam a fotózásra úgy, hogy a megörökítésen túl, önálló, tartalommal rendelkező képeket is alkothatok vele. Évekkel később egy merész húzással már úgy valósítottam meg egy fotózásomat, hogy rajzokat készítettem előre, vázlatokat arról, milyen lesz a végső kép. Ekkor döbbentem rá arra, hogy mihez is szeretnék én a fotózással kezdeni.

Ekkor kezdtem el gondolkodni (2015 környékén) a saját Vénusz Születése című képemen. Ekkor terveztem azt, hogy az én változatomnak mindenképpen mainak kell lennie, és mindenképpen mélységesen tisztelnie kell Botticelli eredetijét. Évekig nem éreztem magam eléggé felkészültnek a képhez, de folyamatosan terveztem, vázlatoltam, ötleteltem, mire azt hiszem, Salzburgban, a Természettudományi Múzeumban egy dioráma megvilágosított. A dioráma az ember utáni jövőt ábrázolta, egy homokkal ellepett talaj volt, a homok félig betakart egy billentyűzetet, és nem messze egy emberi koponyát. Ez volt az a szikra, amikor rádöbbentem, az én Vénuszom mai aktualitása a környezetszennyezés kell, hogy legyen. A kellemes és megnyugtató színek helyett agresszív, már-már félelemkeltő színek kellenek, a gondoskodás, támogatás helyett az én Vénuszom csak szennyet, és koszt, füstöt és hulladékot kap. A nyugodt derű helyett rémület és bánat üljön az arcán.


A következő lépés a modell megtalálása volt. Nagyon fontos volt, hogy a modellnek karaktere legyen, és át tudja adni az érzést, amit közvetíteni szerettem volna. Bognár Elizabeth Glória így került a képbe. Mindenképpen olyan modellt kerestem, akiben visszaközön az eredeti Vénusz. Amikor elmondtam neki az ötletemet, teljesen magáévá tette azt. Fotózás előtt sokat beszéltünk arról, mi, hogy fog történni, mire számítson. Sminkesként Vanyóczky Brigittát kértem fel, akivel már korábban dolgoztam együtt, és maga is művészként lelkesen vett részt ebben az alkotásban.

A legtöbb fotózástól eltérően ezúttal egy kép elkészítése volt a célom. Ehhez zöld háttér előtt elkészítettem a magam diorámáját. Amikor beállítottam a fényeket, és Glória beállt a jelenetbe, tudtam, hogy minden a helyén van. Én a képeimet szeretem úgy beállítani, mint egy rendező a jelenetet. Persze ezt nem lehet minden fotózásnál, de ott, ahol valami gondolatot szeretnék közvetíteni, ott muszáj. Elmondtam Glóriának mi is történik, mit gondolhat Vénusz, mi a motivációja, miért takarja el magát, hogy reagál a környezetre, és a karakter életre kelt. A póz beállításánál igyekeztünk a maximális tisztelettel visszautalni az eredeti festményre.

Amikor a fotózás végén összetakarítottam a kis szemétkupacot, ami Vénusz lábainál hevert, örömöt éreztem, elégedettséget és alkotói izgalmat. Mai napig érzem ezt ha a képre nézek, mert a dolgozószobámban ott van a kép kinyomtatva.

Azt hiszem, megérdeleme egy 100x100cm-es nyomatot.






Comments


bottom of page